Karkasz Merroo de Auxio kapitány magas ember lett, szépen kidolgozott izomzattal, bronzbarna bőrrel, borostás képpel és villogó kék szemekkel. Kereken harmincöt éve, három hónapja és négy napja kormányozta monumentális csillagközi hajóját, a Goodnightfoya-t, a világegyetem kusza féregjáratain keresztül és kasul.
Karkasz Merroo de Auxio kapitány szigorú ember hírében állt. Szigorú, kegyetlen, aljas, önző, hajthatatlan, bunkó, lekezelő, valamint egészen félelmetes mértékben megvesztegethető. Azok a szerencsétlenek, akik közelebbről ismerték, találó neveket aggattak rá a háta mögött, mint például a Seggfej, vagy a Baromarcú. Mivel mindenki utálta, ezért hallatlan szerencse, hogy önmagát mindennél és mindenkinél jobban szerette. Így nem fulladt bele a felé áradó gyűlölethullámokba. Pedig néha már a feje fölött csaptak össze ezek a hullámok: ordított vele a munkaadója, sikított az adóvevőbe a légikikötő navigációs biztosa, a kávéjában pedig szemrevaló nyálcsimbók úszkált, a felszolgáló személyzet ajándéka gyanánt.
Karkasz Merroo de Auxio kapitány pedig ült a parancsnoki székében, felfüggesztette a munkaadójától jövő gyorshívást, felhörpintette a kávéját, és a kétségbeesett navigációs biztos kérdéseire válaszul énekelni kezdte a „Muggo mindig mocsok marad” című dalocskát, amit főleg a bűnözők dalolásztak előszeretettel, mielőtt jópofa kocsmai verekedésbe és késelésbe nem kezdtek egy kiszemelttel. Muggo egyébként a galaxis egyik leghírhedtebb figurája volt, aki a Paok bolygóról csempészett ki szebbnél szebb nőket és lányokat, hogy aztán szexuális szolgálatokra közvetítse őket szerte a széles űrben. Mikor elkapták, a Föderális Fegyencintézet lakója lett, de pár napon belül megfojtott egy óvatlan őrt, majd dúdolászni kezdte ezt a dalt, amit saját magáról költött.
Karkasz Merroo de Auxio kapitány mosolyogva csóválta fejét a szép emlékekre gondolva, aztán hihetetlenül éles manőverrel az egyik leszállópálya betonja felé buktatta a Goodnightfoya-t, az utolsó pillanatban felhúzta a hajó orrát, és egyenesen az irányítótorony felé kezdett száguldani. A navigációs biztos már nem kérdezett, csak valami egészen magas hangon kezdett sikoltozni, amikor meglátta a feléje rohanó ezüstszürke halált. Kétségbeesett vinnyogása egy szánalmas, rózsaszín, kövér kisdisznót juttatott a kapitány eszébe, és ezen úgy elkezdett röhögni, hogy a végső manővert alig bírta kivitelezni, és majdnem tényleg belerepült az előtte álló épületbe. Könnyeivel küszködve szórta ki a rakományt a kifutópályák fölött, a dobozok szétmorzsolódtak a betonon, és egész tartalmuk, ami jelen esetben kiváló minőségű ruházati termékeket jelentett egyenesen a Lin-N bolygóról, szerteszét repültek.
Karkasz Merroo de Auxio kapitány ekkorra már a térdét csapdosta, és végtelenül elégedett volt önmagával. Egészen felvillanyozta rögtönzött légi bemutatója. Biztosra vette, hogy nála szebben és pontosabban ezt senki nem hajthatta volna végre, és hogy a többiek is egy jót mosolyogtak a tréfáján.
- Dögölj meg! – köpte ki a fogát a konyhában az egyik szakács. A hirtelen jött manőverek miatt egyenesen az inox sütőberendezés sarkának zuhant, ami teljesen elkedvetlenítette.
- Dögölj meg! – szipogta a navigációs segéd a lesúrolt tetejű irányítótoronyban. Szégyenkezve nézett le az uniformisára, ahol egy sötét és nedves folt terjeszkedett.
- Dögöljek meg – mondta vidáman Karkasz Merroo de Auxio kapitány – ha nem ez volt a hét legnagyszerűbb poénja!
Azzal teljes sebességre kapcsolt, és eltűnt a fekete űrbolton, a Paok bolygó irányába, hátha akad ott egy-két szép leányzó…
