Ahogy teltek, múltak az évek, Karkasz úrfi rádöbbent, hogy bizony nem sok szebb dolog létezhet a világon a pucér, előttünk heverő női test látványától, legyen az a nő sheyonai örömlány, a Paok bolygóról származó rabszolga, négykezű fhaa, négyszemű gukkó, zöldbőrű greefro, vagy egy sznob perszóna a Lin-N rendszeréből. Egy dolog ugyanis közös a dromedár és brutális talakanasahoi amazonokban és a törékeny és sebezhető földi nőkben is. Van rajtuk egy lyuk, ami Karkasz úrfi örömteli kielégülésének kulcsa. A fiatalkorára már atlétatermetű és színészábrázatú hősünk a pilótaiskola kadétjaként ismerkedett meg a szexualitás fogalmával. A jó nevű és elit intézménybe kétségbeesett apja örömmel íratta be, boldogan fizette ki a horribilis tandíjakat, mert a képzés részeként több évig nem láthatták egymást. Nem mintha utálta volna a fiát, csak épp a kölyök egy kissé dúvad – vagy ahogy szűkebb baráti körökben lefestette: „a legmarhább marha, akit valaha ez az istenverte világegyetem a rohadt kozmoszba cseszett” – volt. Így, külső szemlélőként a büszkeséggel összekeverhető megkönnyebbülés sugárzó mosolyával kísérte ki az űrkikötőbe, fohászkodva az éghez, hogy a gyerek legyen olyan hülye, hogy legalább tíz évébe teljen az ötéves képzést elvégezni.
Itt ismerkedett hát meg Karkasz a csoporttársaival, amikor tizenöt évesen beiratkozott, és a fémszagú nagyelőadóban összegyűlt az új évfolyam. Kétszáz újoncot vettek fel minden évben, de a közvetlen galaxisban több hasonló központ működött. Így évről-évre pontosan megfelelő számú pilótaképesítés született ahhoz, hogy a huncut meteorrajokba keveredő, majd pofátlan módon ízekre robbanó veteránokat pótolják. Karkasz szétnézett, de a sok ember felidegesítette, így levágódott az egyik közeli székre, és összefonta a karjait. Elől két és fél méter magas, lassú járású, barna bőrű professzor vontatta fel magát az emelvényre, aztán belekezdett a nyitóbeszédébe.
- Üdvözlök mindenkit a Szolárban, az Auxio bolygó híres pilótaképzőjében! – zengte be hangja a termet.
Karkasz ekkor unni kezdte a hosszúra nyúló beszédet, így a jobboldali padtársához fordult, aki egy helyes kislány volt, feltehetőleg született auxio-i. Végigmustrálta a húsz év körüli nőstényt, majd valódi apjától öröklött génjei cselekvésre ösztönözték.
- Hé! – szólt rá fennhangon a lányra. Az előtte ülő srác hátrafordult, de Karkasz egy hanyag mozdulattal visszatolta a kíváncsiskodó fejét az eredeti irányba.
- Hé, jó vagy! – szólította meg ismét hősünk a megszeppent lányt, aki bár nem volt túlcsordulóan romantikus, ettől a primitív – ugyanakkor lényegre törő – udvarlástól elképedve bámulta a Casanovát.
- Hogy mi? – tudakolta felhúzott szemöldökkel.
- Mondom, jó vagy! – ordította Karkasz, így már legalább négy sor figyelte a botrányszagú jelenetet.
- Hogy mi? – ismételte önmagát a letaglózott lány.
- Hülye vagy? Vagy süket? – morfondírozott kiabálva a hódító – Gyere ki, nyomunk egyet!
Azzal megragadta a szó szerint sokkban ülő lány karját, és magával ráncigálta, ki a nagyelőadóból, végig a folyosón, be az első vécébe. Közben a teremben a döbbent csendet épp felváltani készült az orkánszerű suttogás, de a langaléta professzor egy viccel elütötte a furcsa jelenetet. Hiába, háromszáz év alatt megtanulta, hogyan bánjon egy sheyonaival.
Mire Karkaszék a vécéhez értek, a lány már eldöntötte, hogy nem fog ellenkezni. Ha valaki ilyen vehemenciával ostromol, ennyire ellentmondást nem tűrően támad, az tudhat egy-két trükköt, így érdemes alávetnie magát a kezelésnek. Mondhatnánk, hogy könnyűvérű volt, de talán csak a pillanat hevében ment el az esze most is, meg az előző ötvenkilenc partnerénél is. Mindenesetre egy jó félórán át váltakozó magasságú sikításoktól visszhangzott a folyosó. Mikor végeztek, a lány elcsukló hangon megszólalt.
- Mi a neved?
Karkasz úrfi röhögött egy nagyot, kitörölte az izzadtságot a szeméből, aztán visszasietett a nagyelőadóba, hátha lesz a beszéd után ingyenes sütemény, vagy valami üdítő.
